Barion Pixel

tudj meg Rólam többet!

Kisregényt tudnék arról írni, hogy hogyan lettem bűnelkövetőkkel és szenvedélybetegekkel foglalkozó, elhivatott szociális munkásból edző és életmód tanácsadó… Minden ott kezdődött, hogy segítő szakmát választottam, és ott kamatoztatni tudtam azt, aki vagyok – és amilyen vagyok. Érzelmileg rá tudok hangolódni az emberekre, magas empátiával rendelkezem, imádok kommunikálni – emellett pörgök, pozitívan rezonálok és folyton gesztikulálok.
 
Majd jött a családalapítás, és egyszerűen nem tudtam elképzelni azt, hogy bűnelkövetőkkel foglalkozzak továbbra is, ha már gyermekeim vannak. Egyszerűen véget ért a a családalapítással bennem az az időszak. 
A házunk alagsora kiabálva kínálta a lehetőséget egy saját vállalkozás elindításához, így amikor a második gyermekünkkel voltam várandós, belevágtam az edzőképzésbe. Emlékszem, nagy pocakkal jártam aerobik gyakorlati órákra – majd a kisfiam megszületését követően befejeztem az OKJ képzést (két szoptatás között vizsgáztam le…) – majd még két további ráépülő képzést végeztem el.
2021 őszén megnyitottam a saját kis funkcionális edzőtermemet, a Tornaszobát (Abdán, Győr mellett), ahol főként kisgyermekes anyukákat mozdítok ki nap mint nap a komfortzónájukból. Emellett remek kis közösséget építettünk fel együtt. 
Egy idő után azonban kevésnek bizonyult, hogy „csak” edző vagyok… A Sportolóim folyton életmóddal, táplálkozással kapcsolatos kérdésekkel bombáztak – én meg álltam ott tehetetlenül, miközben a saját életmódom egyébként romokban hevert, mert a tápanyagszegény táplálkozástól rettenetesen nyúzott és energiahiányos voltam akkoriban. Sokáig ellenálltam annak, hogy foglalkozzak ezzel a témával is – vagy egyáltalán magammal. Nem vagyok rá büszke, de akkor még mindenre az volt a válaszom: „ilyen a genetikád” vagy „egyél kevesbbet és mozogj többet”. Ezt most leírni is borzasztó…
Végül annyira kimerültem és annyira belefáradtam a saját elégtelen életmódomba, hogy kezembe vettem az irányítást: elkezdtem megreformálni a életmódbeli-táplálkozási szokásaimat és elkezdtem edukálni magam. Képzés képzést követett – kerestem a saját utamat. 
Évek teltek el tanulással és tapasztalással az életmód és táplálkozási tanácsadás terén. Kezdetben persze én is írtam étrendet, számoltattam a kalóriákat… De rájöttem arra, hogy ezzel még nem kerek a történet. 
Mivel sokat tudok a függőség mechanizmusáról, idővel észrevettem a párhuzamot az életmódbeli diszfunkciók és a szerhasználathoz vezető út között. Persze sok mindentől függünk napjainkban, de az életmódunkban jelen lévő káros szokásoktól való megszabadulást tényleg könnyebb lenne egy rehabon megtenni, mint a saját életterünkben, saját mindennapjainkban, nemigaz? 
Hát innét indult a cukorrehab. 

Scroll to Top